Bay Andrea (röplabda)

Hatalmas vándordíjat kaptunk Nem várt sikerrel zárult a horvátországi Rovinj melletti Monsena üdülőtelepen a 28. Alpok-Adria naturista sporttalálkozó, amelyen kilenc sportágban 13 ország több mint hatszáz résztvevője szerepelt. A magyarok közel kilencven indulóval képviseltették magukat. A nyári sportágak között nemcsak a hagyományos versenyszámok közül válogathattak a sportolni vágyók, a családi evezős- és futóversenyen kívül kötélhúzásban vagy zsákban futásban is összemérhették az erejüket, ügyességüket a nevezők. A legnagyobb sikert röplabdában értük el: a vegyes számban az eddigi legjobb eredménnyel, ezüstéremmel búcsúztunk a versenytől, amelyen három férfi és három női röplabdázó kétnapos küzdelemben, óriási hőségben, frenetikus biztatás közepette jutott a döntőig, ahol csak a remekül összeszokott, többszörös szlovén bajnok gárdával szemben maradtunk alul. Első ízben rendeztek strandröplabda versenyt is: vegyes és női számban egyaránt magyar győzelem született. A női párosban Bay Andreával közösen vívtuk ki az elsőséget, ő először vett részt ezen a viadalon. – Ez volt életem legnagyobb sikere, amelyért akkora vándordíjjal jutalmaztak, mintha legalábbis Európa-bajnoki elsőséget értünk volna el. Igaz, a közvetlenül a tengerpartra épült homokos pályán a hatalmas szélben rendkívül nehéz játszani, hiszen a könnyű labda ilyenkor szinte önálló életbe kezd, ezért sokkal nehezebb pontot elérni, mint szélcsendben, a viharos szélben elsősorban a jó nyitások hatásosak. – Mióta röplabdázol? – Tizenegy évesen kezdtem játszani a Ganz Danubius csapatában, Érsekújvári Zsuzsa keze alatt. Mindig is imádtam röplabdázni, ezért pokoli nehéz volt elviselni, amikor hat év múlva kiderült, hogy első osztályú szinten abba kell hagynom. – Miért, mi történt? – Egyre sűrűbben fordult elő, hogy rosszul lettem, ezért alapos orvosi kivizsgálásnak vetettek alá, amely után közölték, hogy a szívemmel nincs minden rendben, ez okozza a bajt, nem bírtam a napi megterhelést. Borzasztóan elkeseredtem, mert éppen ebben az időben figyelt fel rám Kasziba István, a válogatott akkori szövetségi kapitánya, és meghívott a keretbe. Tizenhét éves voltam, tele bizonyítási vággyal, de mindezt jó néhány évre el kellett ásnom magamban, mert a betegség véget vetett az álmaimnak. Négy évet kellett várnom arra, hogy újból teljes erőbedobással játszhassak, Ezért rendkívül hálás vagyok a sorsnak, mert nekem az egészséget, az életet jelenti a röplabdázás. Jelenleg másodosztályú csapatban játszom, és lekopogom, jól bírom a heti három edzés és a hétvégi mérkőzés jelentette megterhelést. –Amikor megbeszéltük, hogy közösen elindulunk Rovinjban a strandröplabdában, nem került szóba, hogy bármi problémád lehet. Nem látszott, hogy gondot jelentett a forró homokban, rekkenő hőségben játszani. Hogyan csináltad? – Hál' Istennek, megtanultam kezelni a bajomat, úgyhogy más észre sem veszi, ha átfut rajtam a rosszullét. De többek között azért is örülök az első helynek, mert kiderült, hogy gond nélkül képes vagyok játszani a nagy melegben is. Nem tagadom, kivételesen szerencsésnek érzem magam, hiszen huszonnégy évesen olyasmit, kaptam vissza az élettől, ami egyszer már elveszni látszott: azt hiszem, a mozgás örömét az tudja igazán értékelni, aki megtapasztalta, milyen, ha nem érvényesülhet azon a szinten, amelyiken szeretne. Bár nem foglalkozom a szerencsejáték egyetlen formájával sem, mert úgy érzem, nekem azon a tájon nincsen keresnivalóm, de mint az elmondottakból kiderül, az élet minden másban kárpótolt.

2000. június

Komment a cikkhez


2 + = kilenc


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges