Gellér Sándor (egykori válogatott kosárlabdázó)

A szerencséhez óriási szerencse kell

geller_sAmikor megtudtam, hogy Gellér Sándor, a Bp. Honvéd egykori válogatott kosárlabdázója harminc éve rendszeresen totózik és lottózik, felcsillant a szemem. Kiderült azonban, hogy nem csupán játszik, de nyert is már: hat évvel ezelőtt négyes találata volt a lottón, ezt megelőzően pedig 12-esnek örülhetett a totón. Volt tehát miről beszélgetni. – Ez az egyik kedvenc témám, úgyhogy légy szíves aprólékosan, töviről hegyire elmesélni, hogyan történt a nagy esemény! – Közösen lottóztunk apósommal. Emlékszem, valamilyen saját variációval lepett meg, kért, hogy próbáljuk ki. Természetesen örömmel beleegyeztem, majd pedig a tévé előtt ülve izgalommal vártam, milyen számokat húznak ki. Alig kaptam levegőt, amikor az első négy szám egyezett, de még nem tudtam, hogy az általunk játszott öt szelvény közül hány szám szerepel azonos szelvényen. Fölpattantam tehát a fotelből, és mint akit puskából lőttek ki, az ötödik emeletről lerohantam a közeli telefonfülkébe. Nem telhetett bele tíz másodpercbe, és már hívtam is az apósomat, hogy megtudjam a fejleményeket. Leírhatatlan boldogság kerített hatalmába, amikor kiderült, mekkora szerencse ért bennünket. Az ötöst elég régen húzták, úgyhogy halmozottan fizetett a négyes, ami akkoriban fejenként 160 ezer forintot jelentett. Persze a feleségemmel rögtön azon kezdtünk gondolkodni, ki mindenkinek fogunk adni belőle. Nem azt mondom, hogy magunknak nem vettünk semmit, de nem ez volt a fő szempont. – Nyilván, ha többet nyernél, ugyanígy szétosztanátok… – Valóban, csak akkor több papírra és ceruzára lenne szükség, de tényleg ugyanezt tenném. Tudod, annyi mindent kaptam az élettől, valahogy szeretném visszaadni, meghálálni a sok jót, ami velem történt. A kosárlabdázásban, a sikeres játékos- pályafutásomnak, majd az eredményes edzői tevékenységemnek köszönhetően ismernek, elismernek. – Az édesapád az MTK-ban futballozott, belőled mégis kosaras lett. Miért? – Eleinte magam is fociztam, szintén az MTK-ban. Utólag minden elfogultság nélkül elmondhatom, hogy tehetséges voltam, 55 másodpercen belül futottam a 400 métert, az ifjúsági válogatottban is szerepeltem, nagy jövő állt előttem, akkoriban a 183 centiméteres magasságommal jól megtermettnek számítottam a futballban, de az iskolában délelőttönként kosárlabdáztunk, majd a délutáni futballedzések után bekéredzkedtem az MTK felnőtt női bajnokcsapatának az edzéseire, és ott gyakoroltam estig. Az apám, látva, hogy van tehetségem a futballhoz, megtiltotta, hogy versenyszerűen kosarazzak. Ám, amikor bevittek katonának, hívtak a Honvédba, kosarazzam náluk. Érdekességképpen mondom, hogy harmincévesen, túl a századik válogatottságon, Lakat Károly még mindig hívott hogy, menjek futballozni a Honvédba, és hagyjam abba a kosárlabdázást. – Megbántad, hogy maradtál? – Nincs mit megbánnom, hiszen mindent a kosárlabdázásnak köszönhetek. Ötvenhárom éves vagyok, körbejártam a világot, idehaza nyertem 15 magyar bajnokságot, nyolcszor lettem első az MNK-ban. Edzőként a ZTE csapatával bajnokok lettünk, a kupát is elnyertük, Ausztriában is megszereztük a csapattal az elsőséget. Mit bánjak hát meg? Lehet, hogy futballistaként sikeresebb lettem volna, lehet, hogy most sokkal jobb anyagi körülmények között élnék, de kár ezen keseregni. A legfontosabb, hogy húsz éve boldogságban élek a feleségemmel: vettünk egy tanyát, amelyet magunk gondozunk. Én, aki gyerekkoromban a pincéből a lakásba vezető lépcsőn a fáskosárral a kezemben állandóan azért imádkoztam, hogy vezessék már be a gázt, hogy megszabaduljak ettől a tehertől, és ne kelljen többé fát cipelnem, most magam vágom és hordom talicskán a fát a fűtésre, mert mire Budapesten sikerült a lakásban mindent összkomfortossá tenni, gondoltunk egyet a feleségemmel, és elhatároztuk, hogy vidéken fogunk élni. Jó döntés volt, szeretem ezt az életet, csak kívánni tudom mindenki másnak a természetben fellelhető nyugalmat. A szokásaink között azonban megtartottuk a lottózást, igaz, nem hiszem, hogy még egyszer az életben nyernék, mert a szerencséhez óriási szerencse kell, de nem is fontos, mert annyi minden másban szerencsés voltam, és vagyok a mai napig, hogy mindez jócskán túlszárnyalja az összes várakozásomat.

2000. április 26.

Tett egy sikertelen próbálkozást Nagykanizsán a női csapatnál, de a körülmények arra késztették, hogy felhagyjon vele. Továbbra is éli a vidéki emberek nyugodt életét, emellett tavaly feleségével, Gulyás Ildikóval Andráshidán, az általános iskolában gyerekekkel kezdett foglalkozni. A programban nem csak a kosárlabdázás szerepel, hanem mindenféle mozgásforma elsajátítása. A 25 fős csoportban 1992-ben és 1993-ban született gyermekekkel foglalkoznak. Arra a kérdésemre, miféle terveket dédelget, elmondta: ,,Szívesen dolgozom a gyerekekkel, ha van érdeklődés, akár több csoportot is tudunk indítani, de nem mondtam le arról az elképzelésemről sem, hogy beindítsam saját kosárlabda iskolánkat.’’

2005. július

Komment a cikkhez


2 − = egy


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges