Jordán Tamás

 A játék narkotikumára mindennap szüksége van     jordan

Csupán öt centi – mindössze ennyin múlott az élete, amikor az autó megcsúszott a tükörsima jégen, kivágódott a szántóföldre, és szinte súrolva elrepült egy hatalmas fa mellett. Ha nekimegy, bizonyára nem éli túl, pedig amikor észrevette, hogy kormányozhatatlanná vált a jármű, mindent szabályszerűen csinált, nem kezdett kapkodni, nem esett pánikba, mégsem tudta megfogni az autót, amely végül hármat pördülve földet ért. Jordán Tamásnak akkor elvileg meg kellett volna halnia, csupán isteni szerencse, hogy életben maradt. Ám nem ez volt az egyetlen eset életében, amikor Fortuna szinte kézzel fogható közelségbe került hozzá. Hat évtized távlatából visszatekintve pontosan meg tudja mondani, mikor történt olyasmi, ami utóbb sorsfordító eseménynek bizonyult.

– Életemet meghatározó történés volt, hogy amikor 1961-ben, 18 évesen az Egyetemi Színpadhoz kerültem, éppen akkor alakult meg az Universitas együttes. Nem csak idehaza léptünk fel, rendszeresen jártunk külföldre is, ami akkoriban csak igen keveseknek adatott meg. Felvételiztem, de nem vettek fel a Színművészeti Főiskolára, viszont elvégeztem a Műszaki Egyetemet.

Így 1970-ben elérkezettnek láttam az időt, hogy felhagyjak a hobbimmal, a színjátszással, s mérnökként keressem a boldogulásomat. Zsámbéki Gábor Kaposváron rendezett darabját szemeltem ki búcsúnak, ám ekkor alakult meg a Berek Kati által fémjelzett 25. Színház, s meghívtak a társulatába. Ha ez nem történik, betartva saját magamnak tett ígéretemet, abbahagyom a színészetet. Végül ennél a színháznál lettem munkakönyvileg is bejegyzett színész – tíz éven keresztül.

Ezután Kaposvár következett, ahol tizenegy éven át fantasztikus rendezők keze alatt dolgozhattam egy remek társulat tagjaként. Ugyancsak a szerencse meghatározó szerepe kellett ahhoz, hogy 1991-ben Lázár KativaI iskolát alapítsunk, amelyhez az önkormányzat segítségével megkaptuk azt az épületet, ahol ma a Merlin Színház működik. Meglehet, a szerencse eme gazdag listáját már a törvényszerűség kategóriájába kell sorolnom...

          – Ön talán fatalista? fatalista2

– Inkább determinista. Tudom, hogy a történet, amelyet átélek, meg van írva, csakúgy, mint a magáé. Szóval úgy hiszem, minden előre meghatározott, de miután nem látok a jövőbe, nem úgy élem meg, mintha eljátszanék egy forgatókönyvet, mert a holnapok számomra ismeretlen lapokat jelentenek.

Persze nagy szerepet tulajdonítok a szabad akaratnak, tehát az engem és a környezetemet meghatározó kérdésekben magam döntök még akkor is, ha tudom, hogy azok már előre el vannak döntve. Lehet, hogy ez logikai bukfencnek tűnik, mármint hogy magam döntök, miközben azt gondolom, hogy életem csupán egyféleképpen élhető.

Mindez oda vezethető vissza, hogy mélyen hiszem az Istent. Az ő kezében van a sorsom, ezért aztán akármilyen kanyarokat vesz is az életem, meggyőződésem, hogy még a rossz esemény is a javamat szolgálja. Utólag például biztos vagyok abban, hogy felvételi kudarcom a Színművészetire előnyömre vált, pedig akkor azt hittem, összedőlt a világ, és talán nem is érdemes tovább élni. Ma már megköszönöm Neki, hogy mindezt ,,elintézte", mert ezáltal sokkal gazdagabbá váltam. Bár nem vagyok vallásos, de Istennel – úgy gondolom – jó a viszonyom.

         – Néha előfordul, hogy az ember úgy érzi, a szerencse, amelyben részesül, szinte kézzel fogható. Vissza tud-e  emlékezni hasonlóra?Másolat - boldogelet

– A már említett baleset szerencsés alakulását mindenképpen a Jóisten gondviselésének tudom be, ami viszont a nyáron történt, az az események sorozatának szerencsés alakulása. Egy Arisztophanész-darabról, a Lüzisztratéról van szó, amelyet Hamvai Kornél dolgozott át, Nádasdi Ádám írt hozzá verseket, Horgas Ádám koreografált, és szerezte a zenéjét, jómagam rendeztem, s Gubás Gabriella játszotta a címszerepet. Nos, nem emlékszem rá, hogy előfordult-e velem valaha is, hogy egy darab ennyire magától értetődően állt volna össze. Mint egy egzotikus nyíló virág, amely napról napra egyre szebbé válik, mígnem teljes szépségében pompázik, úgy teljesedett ki a próbák során a mű, s végül óriási sikert aratott…

        – Úgy tudom, rendkívüli módon szeret játszani. Melyik formája jelenti önnek a legkedvesebb időtöltést?

– Nagy szerelmemen, a színjátszáson kívül valóban rengeteg játék kitalálásában volt részem. Különösen 1956-ban, 13 évesen voltam elememben, amikor gyakran le kellett mennünk a pincébe. A gombfoci különböző fajtáitól kezdve a dobókockás játékok számtalan variációját gyártottam, felhasználva mindent, hogy játékká tegyem.

jovobelatas1

Manapság a tippmixet játszom nagy szenvedéllyel – még ha nem is saját találmányom. Tudja, a szerencsejátékosok azon kategóriájába tartozom, akik tisztában vannak vele, mennyit veszíthetnek, mégis élvezik a játék izgalmát, ami számukra picit narkotikum, mégsem mennek túl az ésszerűség határán. Felteszek, mondjuk, 1500 forintot, aztán este elérkezik számomra a borzasztóan izgalmas pillanat, amikor megnézem, hogyan alakultak az általam játszott események. Tehát nem azért játszom, hogy nagy nyeremény reményében új életet kezdjek, hanem mert szükségem van arra a felfokozott izgalomra, amit akkor érzek, amikor ellenőrzöm a fogadást. Ilyenkor vagy megállapítom, hogy milyen ostoba voltam, vagy éppenséggel örömmel nyugtázom, hogy átláttam a szitán, egy pillanatra beleláttam a jövőbe, előre tudtam, amit mások nem, fantasztikus logikámmal és csillogó eszemmel ki tudtam számítani mindent. Ilyenkor mintha a Jóistennel cimborálnék.

jovobelatas2

A csapda ott van, hogy ha az ember nyer egy kicsikét, azt hiszi, ez már mindig így lesz. Aztán persze mindig kiderül, hogy tévedett. Mondanom sem kell, ez sem tántorít el attól, hogy másnap újra próbálkozzam.

–         2002. augusztus 28.  

Komment a cikkhez


kilenc − = 1


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges