Kulka János

Az élet nehéz

kulka   Vezetett néhány reggeli műsort az egyik tv-csatornán. Az egyik ilyen alkalommal feltűnt, milyen jó kérdéseket tett fel egy Magyarországon rendszeresen előadásokat tartó svéd buddhista papnak, de meglepett az is, mennyire jó a humora, egyszóval az a benyomásom támadt, hogy Kulka János, a Radnóti Színház tagja, azon kívül, hogy remek színész, magánemberként is érdekes egyéniség lehet. Meglehetősen elfoglalt ember, ezért nehezen tudtunk időpontot egyeztetni, végül, amikor találkoztunk, nem kellett sok hozzá, hogy elmaradjon a beszélgetés.

– Rettenetesen alakult az elmúlt évem: azzal kezdődött, hogy január 2-án összetörtem a szinte vadonatúj autómat, helyette valakitől kaptam kölcsönbe egy másikat, azt viszont feltörték, elvitték belőle a rádiót, pár nap múlva pedig megfújták a mobiltelefonomat. Még sorolhatnám a balszerencsés eseményeket, de elég, ha csak az utolsót mesélem el: december 30-án beszakadt alattam az Ilka utca burkolata, én pedig félig eltűntem autóstól egy gödörben. Mondanom sem kell, hogy ezek után hazamentem, bezárkóztam, és eldöntöttem, hogy amíg az 1999-es év nem fejeződik be, ki sem mozdulok otthonról.

buek-024

– Lehet, hogy az a sok 9-es, amelyik az évszámban szerepel, nem tartozik a szerencse számai közé, sőt, esetleg balszerencsét hoztak magára. Elképzelhetőnek tartja?

– Épp ellenkezőleg! A 9-est kifejezetten kedvelem, sosem okozott csalódást, éppen ezért teljesen érhetetlen, miért történt velem a sok baj. Tudja, mit, ne is beszéljünk róla többet, mert szeretném minél hamarabb elfelejteni az egészet. Egyébként ugyanis kifejezetten szerencsés embernek mondhatom magam. Igaz, nem a szerencsejátékoknak köszönhetően, hanem az élet egyéb területeit tekintve: hiszen az apám remek ember volt, az édesanyám pedig nagyszerű asszony. Szegeden nevelkedtem, és még ma is érzem magamban a vidéki élet jótékony hatását. Szerencsém volt abban, hogy jó iskolákba jártam, egyből felvettek a Színművészeti Főiskolára is, ahol kitűnő közösség jött össze. Többek között Kubik Annával, Bubik Istvánnal, Lang Györgyivel és Sipos Lászlóval jártam egy osztályba, amelynek osztályfőnöke Kazimír Károly volt, de tanított bennünket Hegedűs Géza, Iglódi István és Fischer Sándor is.

-- Színészként is sikeres pályát futott be.

kulka2

-- Jót tett nekem, hogy a főiskola elvégzése után Pécsre kerültem, ahol eljátszhattam szinte mindent, többnyire olyan szerepeket bíztak rám, amelyek nagyban segítették a fejlődésemet. Szívesen emlékszem vissza a Kaposváron eltöltött kilenc esztendőre is, nem is beszélve arról, hogy alkalmam volt az ország legjobb rendezőivel együtt dolgozni. A színészi létben, éppen, mert manapság olyan ingatag, fontos, hogy az ember tartozzon egy színházhoz, egy társulathoz: ezt a biztonságot jelenti a számomra a Radnóti Színház.

kulka3

-- Öröm hallani, hogy mostanság, amikor az emberek szívesebben panaszkodnak, mindennek inkább a rossz oldalát látják, akad valaki, aki másként képes felfogni a vele megtörtént eseményeket. Gyerekkorában is így képzelte el az életet?

-- Á, egy csudát! Nem gondoltam volna, hogy az élet ennyire nehéz. Egészen másképp képzeltem el a ,,felnőttséget’’. Azt hittem, ha valaki felnő, megváltozik, bölcs emberré válik, és mindig tudja, mit akar, tehát arra számítottam, az élet sokkal szórakoztatóbb, mindamellett nagyvonalúbb, határozottabb, egyenesebb, nem gondoltam volna, hogy ennyire pitiáner, ilyen sok benne a vacakolás, a fölösleges bíbelődés, de hát nincs mese, el kell fogadni olyannak, amilyen.

– Szerintem ahhoz, hogy az életet elfogadjuk olyannak, amilyen, először magunkat kell elfogadnunk. Úgy tűnik, ez önnek sikerült. Nemde?

-- A színészek ebből a szempontból talán könnyebb helyzetben vannak, mint más földi halandó, aki inkább szeret kíméletes lenni önmagával. A színészi pálya ugyanis nap, mint nap rákényszerít bennünket arra, hogy szembenézzünk a valódi énünkkel: a különböző szerepek megformálása során rengeteget ütközünk saját magunkkal, számtalanszor rákényszerülünk, hogy megméressünk, ezért tisztában kell lennünk azzal, vajon kik és mik vagyunk mi a szerephez képest. Tehát jobb, ha az ember nem áltatja magát, és elfogadja, hogy olyan, amilyen.

2000. február 23.

alulra

Komment a cikkhez


× 2 = nyolc


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges