A helyes testtartásról

Dr. Lángfy György, egyetemi docens

Az egészségkultúrában jártas szülők tudják, hogy a gyereküknek csak hátizsákban szabad vinni az iskolai holmit, hiszen a féloldalas cipelés törvényszerűen medence- és gerincferdüléshez vezet. Hogy ez az elváltozás milyen következményeket vetít előre a jövőt illetően, a sportfizioterapeuta, egyetemi docens Dr. Lángfy Györgyötkérdeztük, aki 1985-től 2005-ig a Sportkórház fizioterápiás részlegvezető főorvosaként dolgozott.

- Ha az emberi test működését a gépjárművekéhez hasonlítjuk, azt mondhatjuk, a medencénk és a gerincünk az autó alvázának felel meg. Tudott dolog, hogy az autószerelő legrettegettebb félelme, ha egy olyan autót hoznak javítani, amelyiknek elferdült az alváza, mert azt nem igazán lehet rendbe hozni. Ehhez hasonlóan, ha az emberi test “alváza” elferdül, ennek következtében az összes csigolya valamilyen irányban elmozdul, és ami a nagyobb baj, hogy ott fixálódik. A mozgásunk szabadságfoka pedig e fixálódás image001mértékével arányosan vész el. Ennek számtalan következménye van, többek között - ha visszatérünk az autós példánkhoz - amikor nincs beállítva a karburátor, a motor túlságosan sok üzemanyagot vagy kevés oxigént kap, emiatt kormos a kipufogó, tehát nem megfelelő a benzin adagolása. Hasonlóan történik ez a gerinc esetében is, ahol a rossz helyzetben fixszált csigolya rosszindulatú elváltozás melegágyául szolgál a hozzá tartozó valamennyi mozgató- és belső szervrendszer számára.

- Melyek a leggyakoribb elváltozások?

- Ezeket modern civilizációs testtartási hibák néven foglalnám össze, amelyek kialakulása a gyerekeknél 13-15 éves korig lezárul, és amelyek káros következményei sokszor egész életükre megmaradnak: például a görbe vagyis a szimmetrikusan púpos hát, amikor a váll előreesik, ezáltal a gyerek fizikai terhelhetősége minimálisra korlátozódik. Az ilyen gyerek számára a hátitáska viselése nem csak kellemetlen, de akár fájdalmas is lehet, mert a súly nem oszlik meg a háta teljes felületén, hanem az egész teher egyetlen ponton állandó nyomást gyakorol valamelyik gerinccsigolyára. Ráadásul menés közben - pláne, ha valaki szalad -, a táska fityeg.

- Valóban, ez rendkívül balesetveszélyes, mert könnyen kibillenti a gyereket az egyensúlyi helyzetéből, emiatt akár elütheti egy autó.

- Így van. Nem véletlen, hogy ennek elkerülésére háborúk idején a katonáknak egy nadrágszíjhoz hasonló öv fixálta a derekukon a hátitáskát. Egyszer, még gyerekkoromban magam is leestem a kerékpárról, mert egy kanyarnál kilendült a hátizsákom, kifordult a kormány a kezemből, én meg átrepültem a kormányon keresztül az úttestre. Így aztán elképzelhető, mennyire megörültem, amikor később, egy kiárusítás alkalmával, sikerült szert tennem egy régi katonai rögzítő pántra, úgyhogy tapasztalatból tudom, mekkora a különbség, ha a derékhoz van rögzítve a hátizsák.

- Lehetséges, hogy a hátizsák viselését az egészséges testtartás kialakítására fordítsuk?

- Természetesen, csak odafigyelés kérdése. Talán nem is gondolnánk, hogy a túlságosan ambiciózus, állandóan nyüzsgő gyerekek, az őket feszítő belső túlakarás miatt, a hátizsák viselése közben előre feszítik a vállukat. Ha viszont elengedik a vállukat, és hagyják, hogy a két pánt, a zsák súlyánál fogva hátrahúzza a vállat, akkor előrekényszerül a csípőjük, emiatt a talppárnára kerül a testsúly kétharmada, ami végeredményben az ideális testtartás álláskor és járás közben! Így lehet a civilizáció egyik káros hatását a javunkra fordítani, vagyis a nehéz hátizsákkal a testtartást javítani, ezáltal az energiaszintet, az edzettséget növelni, hiszen a helyes testtartás, mint említettem, az egészség, a jó közérzet előfeltétele. Ehhez hasonlóan a civilizáció valamennyi hátrányát előnnyé fordíthatjuk, ha egy kis figyelmet fordítunk erre. Így vagyunk ezzel például az ülést illetően is.

- Vagyis?

- Úgy jó ülnünk, állnunk, járnunk, mintha lovon ülnénk. Nem véletlen, hogy Johann Wolfgang von Goethe, aki az íróasztalánál nem széken, hanem nyeregben ült, lovagló tartásban írta tonnányi művét, mindenféle mozgásszervi panasz nélkül. Ő mondta azt is, hogy a testtartásunk hat a belső világunkra. Ha leengedett vállal kihúzzuk magunkat, mintha a testünk mögött egy sétabotot tartanánk a kezünkben, a hangulatunk is felderül. Vagyis a tanórákon ránk kényszerített hosszú üléseket megkönnyíthetjük, elviselhetővé tehetjük, a javunkra fordíthatjuk. ha behajlítjuk a lábainkat, a térdeinket hagyjuk szétnyílni, miközben két oldalt a sarkaink a csípőnkön kissé kívül érnek.

- És a lányok, ők hogyan üljenek?

- Óh, a lányok ma már nadrágban járnak, így ezt ők is megtehetik. A betegeknek kezelés közben, amikor az ülésközbeni helyes testtartást próbálom velük elsajátíttatni, azt szoktam mondani: a lovas nem rogyhat össze! Ez ugyanis azt jelenti, hogy rossz szögben van a láb a törzshöz képest, hiszen ülés közben a testsúlyunk egy részének a talpunkon kell nehezednie, a szék ülőkéje pedig nem nyomhatja a combunkat, hogy ne okozzunk vérkeringési zavart, és figyelnünk kell arra is, hogy a fejünk meg a vállunk se essen előre. E két utóbbitól ugyan nehezen lehet megmenekülni, mert a fáradtság növekedésével egyre jobban felvesszük az “aggódó” testtartást. Ha viszont a csípőnk alatt, behajlítva tartjuk a lábainkat úgy, hogy azok két oldalt, a csípőnkön kívül helyezkednek el, akaratlanul is felvesszük a helyes testtartást. Ilyenkor még azt is megtehetjük, hogy ..biciklizünk a fejünkkel, vagyis úgy ingatjuk, mintha semmilyen izom nem tartaná, csak hagyjuk inogni. A sokat emlegetett modern civilizációs stressz ugyanis a mellkas fölött elhelyezkedő csigolyákon csapódik le, ami később látásromláshoz, egyensúlyzavarhoz, a nyaki izmok görcséhez, nyelési problémákhoz, horkoláshoz és még sorolhatnánk, milyen káros elváltozásokhoz vezet. Miközben mindezek azzal függnek össze, hogy a mellkas feletti izomzat, a stressz okozta tartáshiba következtében görcsben van.

- Mi a véleménye a McKenzie-féle módszerről, amikor álló helyzetből egy mély lélegzetvétel után csigolyáról csigolyára haladva törzshajlítást végzünk, miközben lassan 25-ig számolunk és kifújjuk a levegőt, majd újabb mély lélegzetvétel után ugyanilyen lassan, csigolyáról csigolyára haladva ugyanolyan lassan felegyenesedünk, miközben kifújjuk a levegőt? Alkalmasnak tartja-e ezt az egyszerű, bárhol elvégezhető gyakorlatot arra, hogy a gerincünket nap mint nap rendben tartsuk?

- Egyértelműen! A felfrissülésnek persze sokféle módja létezik, de minden olyan gyakorlat, amelyik egyrészt nyújtja, másrészt erősíti a gerinccsigolyák körüli izmokat, ragyogóan alkalmasak a gerincoszlop, és ezáltal az energiaszintünk magas szinten tartására. Ez ugyanis olyan mértékben csökken, mint amilyen mértékben az izmok görcsössé válnak, ezáltal megrövidülnek. Ez persze fordítva is igaz: az energiaszintünk olyan mértékben emelkedik, mint amilyen mértékben a kérdéses izmokat megnyújtjuk. A gerincferdülés, vagy a bordapúp például az egyik legnyilvánvalóbb következménye a rossz testtartásnak, és számos olyan probléma kialakulását indítják el, amelyek miatt működészavar lép fel. Ha ez a kismedencében történik, később fogantatási vagy kihordási problémák jelentkeznek a nőknél, prosztata gyulladás a férfiaknál, de lehetnek gyomor-bélzavarok, vagy akár szívritmus zavarok, feljebb menve a gerincen pedig a torok rekedtségét is okozhatja.

- Ezt nem gondolnám, kicsit viccesen hangzik...

- Van is egy sztorim ezzel kapcsolatban: Egyszer egy esküvőre hívtak, ahol kiderült, hogy az egyébként nagyhangú örömanya annyira berekedt, hogy csak suttogni tud, miközben nem volt megfázva. Megkérdezték, nem tudnék-e valamit tenni. Megvizsgáltam a nyakcsigolyákat, és kiderült, hogy valóban létezik egyfajta fixáció, görcsös állapot az egyik nyaki csigolyánál, amit pár perc alatt megszüntettem. Ettől aztán úgy megjött a hangja a hölgynek, hogy harsányabb volt, mint azelőtt bármikor. Jött is hozzám a férje nevetve, hogy nem tudnám-e valahogy visszacsinálni a hangtalanságot...

- Komolyra fordítva a szót. A rutin klinikai vizsgálatnál megnézik, gerinchajlításkor mekkora a távolság az ujjak és a talaj között. Azt mondják, 10 centimétertől már normális...

- Valóban, de nem veszik figyelembe, hogy hajlításkor minden csigolya azonos mértékben vesz-e részt a mozgásban. Éppen azért csodálatos az említett egyszerű gyakorlat, mert ha valaki valóban lassan végzi, akkor minden csigolya a kellő mértékben megnyílik. Ha ez nem történik meg, még megtehetjük, hogy a problémás csigolyánál egy mély sóhajtás után kilégzünk, 10 másodpercig nem veszünk levegőt, vagyis kipréselt tüdővel elszámolunk 11-től 20-ig. Ilyenkor ugyanis kioldódik a rejtett görcshajlam, ami miatt a csigolyák közti izomzat hajlamos a megrövidülésre, és a csigolya fixálására.

- Van-e még olyan egyszerű gyakorlat, amelyet odahaza végezhetünk?

Kemény ágyon vagy egy padlóra terített törölközőn, hanyatt fekvésben két tenyerünket a fejünk búbja alá tesszük, mélyet lélegzünk, majd kifújjuk a levegőt, és a 10 másodperces légzésszünet alatt arra törekszünk, hogy az állunkat a mellkasunkhoz közelítsük, a két könyökünket pedig letesszük a fekvőhely szintjére. Ezt még azzal is “felturbózhatjuk”, ha egy kis törölközőből göngyölt hengert helyezünk az ötödik hátcsigolya alá, amelyik körülbelül ott van, ahol a hüvelykujjunkkal könnyedén meg tudjuk érinteni a hátunk “közepét”. Váljék egészségükre!

Józsa Éva

Komment a cikkhez


1 × kettő =


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges