Lázár Vilmos

Ha mindenki magát adja, nincsenek csalódások

lazar44Közel húszévnyi fogathajtás után, 2003-ban, a franciaországi vb-t követően a pályafutása befejezésének gondolatával foglalkozott, miután megnyert két világbajnokságot egyéniben, csapatban pedig négyszer állhatott a dobogó legfelső fokára. A sikeres pályafutásban döntő szerepet játszott a család: édesapja gyerekkori álmát váltotta valóra, amikor a Kecskemét környéki tanyájukra vásárolt egy lovat – ettől kezdve szinte minden hétvége a lovaglás jegyében zajlott. Tízéves volt, amikor 1978-ban elsöprő magyar siker született a Kecskeméten megrendezett négyes fogathajtó világbajnokságon. A két Lázár fivérben, Vilmosban és Zoltánban ez idő tájt született meg a vágy: feljutni a sportág csúcsára.

– Huszonegy évvel később, 1999-ben, éppen Kecskeméten sikerült megismételni Bárdos Györgyék nagyszerű eredményét: a dobogó mindhárom fokára magyar versenyző állhatott, amelyhez megszerezték a csapat aranyérmet is…

– Ahhoz azért időnként göröngyös út vezetett. Az első szép eredmény ugyan 1989-ben megszületett, csapatversenyben aranyérmesek lettünk, majd 1991-ben második lettem maraton hajtáson, Zoltán öcsémmel a hátam mögött. A következő vb azonban roppant felemásan alakult, hiszen az ausztráliai Gladstoneban pályafutásom során először sikerült ezüstérmet nyernem egyéniben – az óriási eredményt mégis kudarcként éltem meg, ugyanis hihetetlenül éles küzdelemben szorultunk a második helyre, pedig szinte már fogtuk az aranyérem szélét: az első két nap után magasan vezettük a mezőnyt, ám az utolsó versenyszámot eltaktikáztuk, így a számunkra csalódást jelentő második helyen végeztünk. Az sem vigasztalt bennünket, hogy maraton hajtásban elsők lettünk. Elkeseredésünkben ott, helyben eladtuk a lovainkat, és úgy gondoltuk, befejezzük a versenyzést. Az idő múlásával azonban többször átértékeltük a történteket, és elkezdett dolgozni bennünk a bizonyítási vágy. Közeledett az 1995-ös poznani világbajnokság, amelyre mindkettőnknek összeállt egy ütőképes fogata. Nagy reményekkel el is indultunk, ám felborultam a fogatommal, az öcsém viszont élete első világbajnokságán ezüstérmes lett. Két évvel később Németország adott otthont a vb-nek, amelyen Zoltán világbajnokságot nyert, nekem azonban megint pechem volt, az utolsó pillanatban eltört a kocsim, ki kellett állnom a versenyből, emiatt a csapataranyérem is elúszott. A következő vb-t Kecskeméten rendezték, ezért óriási várakozás előzte meg a versenyt. Az itt megszerzett aranyérem ellenben mindenért kárpótolt, hiszen hazai környezetben értem el.

– Hogyan emlékszel vissza erre a versenyre? lazar55

– Miután az ezt megelőző öt vébén részt vettem, pontosan tudom, mekkora szerencse kellett ahhoz, hogy ezt a versenyt megnyerjem. Az előzőkön ugyanis éppen a szerencse hiányzott a győzelemhez, pedig mindannyiszor közel álltam ahhoz, hogy a dobogó legfelső fokára álljak, de valami miatt mégsem sikerült. Ezen a világbajnokságon azonban éppen az ellenkezője történt annak, ami addig. Kecskeméten minden összejött: elsőre sikerült olyan lovakat kiválasztanom, és megvásárolnom, amelyek nélkül lehetetlen lett volna elérnem ezt a hatalmas sikert. Általában ugyanis rengeteg lovat ki kell próbálni ahhoz, hogy egy fogatra való jól együtt legyen. Többnyire két-három év is beletelik, mire kiderül, hogy a kiválasztott lovak alkalmasak-e a feladatra vagy sem.

– A versenyen miben volt szerencséd?

– Például abban, hogy a kocsim rúdja nem a vébé nyolcadik akadályában tört el, hanem az előtte megrendezett országos bajnokságon. No meg a maraton hajtáson, ami nem tartozik az erősségeim közé, ezért tudtam, a díjhajtáson akkora előnyt kell szereznem, amely elegendő lehet az esetleges gyengébb maratoni teljesítmény kiegyenlítésére. A sejtésem később beigazolódott, hiszen néhány tized másodperc döntött a javamra. Az utolsó napon is elkelt a szerencse, mivel a díjhajtáson a legjobb hajtó a legjobban felkészített lovakkal is elkövet egy-két hibát, ha nincs szerencséje. Nekem volt – hibátlanul értem célba, így az élet ezen a versenyen visszaadta mindazt, amit addig elvett. Ez csodálatos érzéssel töltött el, de utólag belátom, ha előzőleg nem érnek a kudarcok, nem tudnám olyan sokra értékelni a győzelmet, azt, hogy sikerült feljutni a csúcsra. Külön öröm, hogy mindezt Zoltán öcsémmel közösen értük el. Az egyik legnagyobb elismerés is ehhez a versenyhez fűződik: odajött hozzám valaki – láthatóan zavarban volt, és megköszönte, azt a felemelő élményt, amelyben a versenyzésem és a győzelmem révén részesült.

– Két évvel később, 2001-ben megvédted a világbajnoki címet Németországban, és a csapat aranyérmet is megismételtétek. A következő vb-n, Franciaországban, 2003-ban, csapatversenyben megint elsők lettetek, egyéniben azonban nem jött ki a lépés. Mi történt? lazarvilivb

– A verseny végére elfáradtak a lovaink. Ennek ellenére csapatversenyben, a harmadik helyről visszahoztuk az eredményt, elhódítottuk az aranyérmet, mert a szerencse is mellénk állt. Talán mondanom sem kell, a szerencsének a sportban is főszerep jut, nélküle – mint az élet bármely más területén – itt sem lehet boldogulni. Igaz, a jó felkészülés, a rengeteg edzés adta magabiztossággal megpróbáljuk a lehető legkisebbre korlátozni a szerepét, nélküle azonban nem sokra mennénk, hiszen a maraton hajtáson centimétereken múlik egy-egy akadály leverése, amelyért kíméletlenül vonják a két pontot – sokszor a győzelem ilyen apróságokon múlik.

– Mit gondolsz, múlik-e valami a csillagokon?

– Áprilisban, a Kos havában születtem. Azt mondják, ezek az emberek fejjel mennek a falnak, makacsak, nem tudnak uralkodni magukon, túlságosan robbanékonyak. Ezek a tulajdonságok azonban nem jellemzőek rám. Van ugyan akaratom, és elképzelésem mindenről, de eléggé megfontolt vagyok. Megtörténik persze, hogy ,,eldurran a fejem’’, de ilyesmi, szerencsére, ritkán fordul elő, és olyankor meglehetősen szégyellem magam, mert nagyon nem szeretek ilyen lenni.

– Ahhoz, hogy valaki ebben a sportágban a csúcsra jusson, milyen tehetség szükséges?

– Ez nem derül ki gyerekkorban, csak az idő előre haladtával. Nem elég ugyanis, ha valaki jól bánik a lovakkal, át is kell vinnie rájuk az akaratát. A jó versenyzési adottságok elengedhetetlenek, hiszen hiába ért valaki a lovakhoz, ki kell hozni belőlük a maximumot, méghozzá versenykörülmények között. Önmagunk menedzselésének szintén fontos szerepe van, mivel az anyagi források előteremtése nélkül ilyen pénzigényes sportágban, mint a fogathajtás, nem lehet előrejutni. Szerencsére, a legfőbb szponzorunk a család, ami nem mellékes abból a szempontból sem, hogy nem kell elszenvednünk mások szemrehányását, ha valamelyik versenyen nem jön ki a lépés. Ha veszítek, odajön édesanyám, azt mondja: kisfiam, nincs semmi baj, az a fontos, hogy nem történt semmi bajod, aztán jön apám, azt mondja: ide figyelj, van ilyen, nem számít, legközelebb jobban összekapod magadat. Sosem kellet tehát aggódnom, mi történik egy sikertelen szereplés után.

– Csodálatos sikerek és nehezen emészthető kudarcok egyaránt adódtak a pályafutásod során. Hogyan dolgoztad fel őket?

– Talán furcsán hangozik, de a kudarcot valamivel könnyebben, mert olyankor a cél megmarad, a bizonyítás vágya továbbra is ott lebeg az ember előtt. A verseny után kielemezzük a rossz szereplést, megkeressük az okokat, és azok alapján nekivágunk a következő felkészülésnek. Ám a siker könnyen az ember fejébe szállhat, mivel hátára kapja a média, mindenki gratulál, másképp néznek rá, szeretettel veszik körül, a nagy népszerűségtől hajlamos egy kicsit mindenhatónak érezni magát, ráadásul az előzőleg kitűzött cél elérése után céltalanná válik. Ezt a helyzetet nekem is meg kellett tanulnom kezelni: arra törekedtem, hogy megmaradjak olyannak, amilyen azelőtt. Több siker után – úgy érzem –, már jól viszonyulok hozzá. Ez azért is fontos, hogy amikor elmúlik az ünneplés, tovább tudjak lépni, hogy megint új célokat tűzzek magam elé – így válhatnak számomra a sikerek a jövő építőköveivé.

– Hogyan tovább?

– Közel húsz éve versenyzek, ez idő alatt elindultam az összes, kétévenként megrendezett világbajnokságon, tehát nyolcon, és részt vettem számtalan nemzetközi versenyen – mindez roppant sok lemondást, időt és pénzt igényel. Nem panaszkodom, mert a sportágtól sokkal többet kaptam vissza, mint amennyit befektettem, de ott a család, amelyik tényleg nagy áldozatot hoz: a feleségem, a gyerekek keveset látnak. Előfordul, hogy kéthavonta egy hetet töltök csak velük, ráadásul komoly üzleti vállalkozásaink is vannak, amelyek – a sporthoz hasonlóan – egész embert kívánnak: Zoltán testvéremmel a CBA-üzletlánc egyik résztulajdonosai vagyunk, ezen kívül a Resti Rt. igazgató tanácsi tagsággal együtt járó feladatokat kell ellátnom, és ott van még a gödöllői lovas parkunk, a vele járó idegenforgalommal és vendégláttással együtt, amelyikkel szintén többet kellene foglalkoznom. A 2003-as vb előtt azt gondoltam, a verseny után abbahagyom, és hobbi szinten folytatom, tartok egy-két lovat erre a célra, és elmegyek néhány versenyre, amelyek kevesebb felkészülést igényelnek. De végül úgy döntöttem, megcélzom a következő vb-t Salzburgban, szeretném ugyanis visszahódítani a világbajnoki címet, és csapatban is felállni a dobogó legfelső fokára.

– A fogathajtásban hogyan történik a versenyekre való felkészülés?

– Az őszi-téli időszakban a nagy versenyen részt vett lovaink javarészt pihennek, ilyenkor főleg a fiatal lovak kiképzésével foglalkozunk, kipróbáljuk őket, kiválasztjuk a legjobbakat, majd ahogy jön a tavasz, elkezdődik a munka a fogatokkal, és az új lovak beépítése, ami napi 3-4-5 órát jelent. A vb-re való felkészülésben öthét edzőtábor is szerepel, amelyre közvetlenül a verseny előtt kerül sor. Ilyenkor reggeltől estig a lovakkal foglalkozunk. Rendkívüli módon élesedik a verseny, a 15-20 fogatból álló nemzetközi mezőnyben sokszor egészen kis különbségeken múlik az elsőség. Ebbe az is beletartozik, hogy mivel etetjük az állatokat. A lovaknak sokkal speciálisabb az étrendje, mint nekünk, hajtóknak, hiszen a fizikai teljesítményt elsősorban ők nyújtják. Vérvizsgálat alapján megállapítják, melyek azok az anyagok, amelyekre az optimális teljesítmény érdekében szükség van, majd szakemberek bevonásával ennek alapján állítjuk össze az egyéni takarmányt, amely az alaptakarmányon kívül különféle tápokat és takarmány kiegészítőket tartalmaz, például szelént, kalciumot, kagylóhéj kivonatot, meg különböző vitaminokat.

– Szó volt róla, hogy kevés idő jut a családra. A feleséged hogyan viszonyul ehhez? lazarcsalad

– Amikor megismerkedtünk, az életem már ilyen mozgalmas volt, ő ebbe csöppent bele, és elfogadta, hogy elfoglalt, állandóan jövős-menős ember vagyok, aki szinte csak aludni jár haza. Egyébként, ha találkozni vagy beszélgetni szeretne velem, kijön hozzám a lovakhoz, felül mellém a fogatra – olyankor viszonylag nyugodtan tudunk szót váltani. Ha jól belegondolok, nem könnyű velem élni, mert a munkám, a hobbim, a hivatásom miatt eleve keveset vagyok otthon, de amúgy sem vagyok otthonülő típus, esténként gyakran eljárok a barátaimmal, ismerősökkel – a feleségem nélkül is. Ahhoz, hogy ezt egy nő elviselje, roppant toleránsnak kell lennie – ő képes erre, nekem pedig jóleső érzés, hogy nem kell attól tartanom, ha hazamegyek, vár a cirkusz meg a balhé. Ellenkezőleg, abszolút támogatást kapok, amitől harmonikus az életünk.

– Megtaláltad benne a tökéletes társat?

– Egyértelműen: rendelkezik azokkal a belső értékekkel, amelyek megléte fontos nekem. Például nem féltékeny, ideális anya, boldog, hogy nevelheti a gyerekeket, örül a sikereimnek. Minden évben eljárunk síelni, nyaralni, gondoskodom arról, hogy mindenből a legjobbat kapja, ezt ő megbecsüli. Azt hiszem ezek a jó házasság feltételei.

– Mesélnél a házassága előtti időkről? A tapasztalataid szerint hogyan hódíthatók a nők?

– Remélem, nem bántó a szebbik nemet a lovakhoz hasonlítani, de ha megkérdezik tőlem, hogyan lehet a lovakat bizonyos feladatokra felkészíteni, elérni náluk, hogy azt tegyék, amit szeretnék, azt szoktam mondani, mindegyiket másképp, mert mind más-más egyéniség – éppen így van ez a nőknél is: mindegyikükhöz más út vezet, nekünk, férfiaknak kell rátalálnunk a hozzájuk vezető útra. Nem tartozom a magas férfiak közé, ennek ellenére leginkább a magas, vékony nőkre figyelek fel, erre persze volt már ellenpélda… Mielőtt megnősültem, elsősorban a szép külső vonzott. Mivel mindig is jó anyagi körülmények között éltem, az okozta a legnagyobb problémát, hogy a nők nagy része erre mozdul rá. Ha az ember sikeres, ismert, pénze van, sokuknak csak ez számít, ráadásul, amikor szerelmes az ember, még el is hiszi, hogy kizárólag önmagáért szeretik. A csalódásaim elsősorban abból fakadtak, hogy kiderült, az anyagiak erősen belejátszottak a vonzalomba. Ez pedig rendkívül zavar, mert hiú vagyok, és szeretem, ha magamért szeretnek.

– Pedig az a férfi, aki szuper autóval jár, mint te is, számíthat rá, hogy ez teszi vonzóvá a nők egy típusa szemében.

– Lehet, de nem miattuk veszek márkás kocsit, hanem magam miatt, mert egyszerűen szeretem a jó autót, nem pedig azért, hogy másnak megfeleljek. – Hogyan emlékszel az első szerelemre? – Még nem voltam 18 éves, Hajdúszoboszlón, egy családi nyaralás alkalmával ismerkedtem meg a kislánnyal, aki 15 éves volt, felváltva jártunk egymáshoz, aztán valahogy ,,elkoptunk’’ egymástól. Sokáig nem láttam, de néhány évvel ezelőtt a lovas parkunkba jött egy csoport, élén egy csinos idegenvezetővel, aki feltűnően figyelt engem, de nekem nem tűnt ismerősnek. Gondoltam, szimpatikus vagyok neki, ám kezdtem zavarba jönni. Egyszer csak odalépett hozzám, és bemutatkozott. Nem mondom, kellett néhány másodperc, amíg eljutott a tudatomig, kicsoda is valójában. Annyira meglepődtem, hogy percekig szóhoz sem jutottam. Furcsa érzés volt, de aztán kellemesen elbeszélgettünk, felidéztük a régi emlékeket, jó volt leporolni őket, így tovább megmaradnak az emlékezetünkben. Azután persze az első szerelmet jó néhány követte azzal a különbséggel, hogy inkább a nálam idősebb nőkhöz vonzódtam.

– Melyik az a tulajdonság, amelyiket a legnehezebben tűrsz a nőknél?

– A féltékenység – attól megzavarodok, mert állandóan magyarázkodni kell. Azt a problémát kell kezelni ugyanis, hogy a másik féltékeny, belenéz a telefonodba, belehallgat a beszélgetéseidbe, ez roppantul bosszantó. Belőlem, szerencsére ez hiányzik, sosem voltam féltékeny, akivel jártam, abban többségében megbízhattam. Előfordult perszem hogy megcsaltak, ami természetesen rosszul esett, és szakításra került sor. Ezen kívül rossz hatással van rám, nem szeretem a közönségességet, a primitívséget és a magamutogatást, amelyek manapság a kelleténél nagyobb szerepet kapnak, különösen a média ,,jóvoltából’’, amelyik azt sugallja, hogy az ismerkedések csettintésre történnek, de biztos vagyok benne, hogy ma is szövődnek romantikus szerelmek, léteznek nagy hódítások és őszinte, felemelő csalódások.

– Jól tűrik a nők a szakítást?

– Általában igen, de megtörtént, hogy kaptam érte két pofont – így tört ki a hölgyből az indulat. Csodálkoztam is nagyon, megfogtam a grabancát, nehogy ennél tovább ragadtassa magát, de általában nem okozott problémát befejezni a viszonyt. Ha a kapcsolatnak az őszinteség az alapja, mindkét fél számára egyértelmű, mikor kell befejezni. Eleinte minden kapcsolat szép, mindkét ember a legtöbbet próbálja adni magából. Az idő előre haladásával azonban olyan tulajdonságok kerülnek elő, amelyeket nehezen tűr a másik – ezekből keletkeznek később a nézeteltérések. Ezzel szemben, ha már az elején mindenki magát adja, nincsenek később csalódások.

– Volt részed visszautasításban?

– Hogyne, de szerencsére elég gyorsan túltettem magam rajtuk. Minden férfi életében előfordulnak kudarcok: kiderül, hogy valakinek nem vagyok szimpatikus, vagy van éppen valakije – ezek engem nem viseltek meg. Ezen kívül azokban a nagy hódításokban sosem voltam jó, amelyekben hónapokat kell udvarolgatni, mert hamar feladtam, de ezekre minden férfinak szüksége van, növeli az önbizalmat, ettől jól érezzük magunkat. Számomra egyébként elég gyorsan kiderült, hogy kölcsönös-e a szimpátia, és ha észrevettem a hajlandóságot, megtettem a szükséges lépéseket, ha nem, továbbléptem.

– Mit jelent számodra a család?

– Egyre fontosabbá válik. A gyerekek roppant erős kötődést jelentenek. Ez, valószínűleg abból adódik, hogy a szüleimmel mindig is jó családot alkottunk, érezhetően összetartoztunk, és egyfelé húztunk. Közösek a vállalkozásaink, az üzleti kapcsolataink, együtt dolgozunk. A hétvégeket általában együtt töltjük: kimegyünk a lovas parkba, megterítjük az asztalt, eszünk, iszunk, beszélgetünk, közben Zoltán öcsémmel edzünk a lovakkal, addig a gyerekeink egymással játszanak, a nagyszülők, a feleségek ragyogóan kijönnek egymással. Édesanyám minden tekintetben fantasztikus egyéniség, akár, mint családanya, feleség, vagy mint nő: kicsit a család szolgája, aki mindenkiért önzetlenül megtesz mindent, rendkívül aktív, szinte leállíthatatlan, örökmozgó, a család motorja, lelke, aki annyira izgul a versenyeken, hogy nem is meri nézni, ha az öcsémmel hajtunk, inkább háttal áll, ettől úgy néz ki, mint akinek hátul is van szeme. Komolyra fordítva a szót: az élsportban ma már idehaza is elfogadott, hogy a kimagasló teljesítmény elérésében pszichológus segíti a felkészülést, mert nem elég a tudás, a fizikai teljesítmény, óriási jelentőségű a pillanatnyi lelkiállapot, a kiegyensúlyozottság. Nos, nekünk sosem volt szükségünk külső segítségre, mert számunkra a család jelenti azt a biztos hátteret, amelyek a sikereinkhez elengedhetetlenül szükségesek: ilyen összetartó közösség nélkül lehetetlen nagy eredményeket elérni.

2005. február

Komment a cikkhez


kettő × = 4


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges