Czeizel Endre Dr.

Minden, ami szép volt az életemben, a nőknek köszönhetem

czeizel

Az orvostudományok kandidátusa, az orvostudományok doktora. Az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatójává 1973-ban nevezték ki, majd 1984-től 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Együttműködési Központját vezette. Az Örökletes Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány igazgatója. Életműve négy legfontosabb teljesítményének a következőket tartja: 1970-ben létrehozta a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartását, 1980-ban pedig a Fejlődési Rendellenességek Eset-kontroll Monitorját, amelyik a világ első és eddig a legnagyobb eset-kontroll adatbázisát jelenti a várandósság alatti magzati ártalmak feltárására.

Az Országos Optimális Családtervezési Modell 1984-ben való megalapítása után irányításával 1989-ben kiépült az a Szolgáltatás hálózat, amelyik a világon először oldotta meg a családtervezők tudományos igényű felkészítését a fogamzásra és a kora-terhesség fokozott, valamint a nyitott-gerinc rendellenességekben, továbbá bebizonyította ennek az új módszernek a hatékonyságát a szív és vese, valamint a végtaghiányos rendellenességek elsődleges megelőzésében.

Az elmúlt években a tehetség és géniuszság gyökereit kutatja a nagy zeneszerzők, a magyar költő géniuszok és a magyar származású Nobel-díjasok családfa elemzése alapján. Eddig hat angol szakkönyve és 130 angol tudományos közleménye jelent meg. Rendkívül büszke négy gyermekére és öt unokájára.

– Ritkán adatik meg az újságírónak, hogy egy olyan tudóssal beszélgessen hitről, csodáról, elhivatottságról, szerelemről, családról, akiről mindenki tudja, hogy egész élete, munkássága, életműve szorosan kapcsolódik a természettudományokhoz. Ám bizonyára nem vagyok egyedül a kíváncsiságommal ezekben a témákban, ezért olyan kérdések megválaszolására kérem, amelyek feltehetően eddig elkerülték önt. Elmondaná például, miben hisz?

– Ez egy kicsit hosszú, mert vissza kell mennem egészen tizenéves koromig. Tudja, katolikus családban nőttem fel, tehát megkaptam a vallásos indíttatást, ám két fontos esemény történt az életemben, amelyek megváltoztatták a gondolkodásomat. Egyrészt az ötvenes évek csodacsapatának hatására arról álmodtam, hogy válogatott futballista leszek. A Vasasban játszottam, az ifjúsági csapattal bajnokságot nyertünk, mellette eljutottam az ifjúsági válogatottságig.

Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a futballöltözők és a sportpályák nem a szalonképes szóhasználatukról híresek. A csapattársaim látták, hogy vallásos neveltetésem miatt roppant zavarban vagyok, ha csúnyán beszélnek, ezért aztán sokat csúfoltak, úgyhogy jobbnak láttam asszimilálódni, nehogy kilógjak a sorból. A hitemet azonban mégsem ez a momentum kezdte ki, sokkal inkább az, hogy az apám tanácsára jelentkeztem, majd bekerültem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, ahol természettudományos, materialista szemlélet uralkodott – ezzel rövid idő alatt azonosultam, ami végül odavezetett, hogy elveszítettem a vallásos hitemet.

Megmondom őszintén, időnként azért nem bánnám, ha vallásos lennék, ugyanis elfog némi nosztalgia, mert valószínűleg könnyebb lenne például meghalni vagy szembesülni az élet bizonyos törvényeivel. Ennek ellenére nem vagyok hívő, viszont hiszek az igaz emberi értékekben.

fatalista2

– Melyekre gondol?

– Hiszem például, hogy mindenkinek küldetése van a Földön. Ha tehetséget, talentumot kap valaki, ez arra kötelezi, hogy kihozza magából a lehető legtöbbet, és kamatoztassa a tudását. Hiszem továbbá, hogy az életnek vannak emberhez méltó ,,dolgai’’, mint a szerelem, a család, a gyerek, valamint az egészségünk. Ezek olyasmik, amelyekért érdemes hinni az életben. Ezzel szemben a népszerű valóság-show-k például megtestesítik azt a förtelmet, amelyek a süllyedő társadalomra jellemzők. Azt sugallják ugyanis, hogy a szex, a pénz, a hatalom az igazi értékek.

Pedig az embert nem ezek az illúziók teszik boldoggá, de nem is az, hogy éppen ki a miniszterelnök, hanem, hogy rendben van-e a magánélete, egészséges-e, hogyan funkcionál mögötte a hátország, vagyis a család. Hiszem továbbá, hogy az embernek vannak méltó céljai, meggyőződésem, hogy egyikünk sem él hiába.

Abban is biztos vagyok, hogy létezik egy rendszer, maguk a természeti törvények, amelyek valamiféle felsőbb eszmét valószínűsítenek – ezt érzem, de még a panteizmusig sem jutottam el, amelyik Istent a természettel azonosítja. A dogmatikus vallási hiedelmeket pedig végképp nem fogadom el. Ám a vallásos hit hiánya néhányszor az életem során gondot jelentett.

sun in hands

– Például mikor?

– Amikor a gyermekeim megszülettek, szerettem volna megadni nekik a lehetőséget, hogy maguk döntsék el, a vallást választják-e a majdan kialakuló világnézetük alapjául. Hittanra járattam őket annak ellenére, hogy magam más irányt tartottam követésre méltónak, de a vallás végül rajtuk sem fogott. El kell mondanom továbbá, hogy mint orvos, találkoztam a praxisom során olyan esetekkel, amelyeket azóta sem tudok megmagyarázni.

Nyolc éve történt például, hogy megkeresett egy fiatal házaspár azzal, hogy szeretnének gyereket, de eddig nem sikerült. A vizsgálatok során kiderült, hogy a férfinak nincs életképes ondósejtje. Elmondtam nekik, hogy gyerekük biztosan nem lesz, ezért esetleg próbálkozzanak meg az örökbefogadással. Aztán el is feledkeztem róluk, mígnem két évvel ezelőtt eljöttek hozzám, és boldogan újságolták, hogy az asszony terhes.

Elmondták, hogy a gyermek Jézus ajándéka, ugyanis egy évvel korábban mindketten megtértek, roppant vallásosak lettek, ennek hatására megtörtént a csoda: az asszony megfogant! Persze mosolyogtam magamban, gondoltam, ez is egy megoldás – biztosan valaki besegített…, és megkértem a férfit, vizsgáljuk meg újból az ondóját. Biztos voltam benne, hogy lehetetlenség, amit állítanak, és sokkal ,,praktikusabb’’ megoldás áll a háttérben, hiszen, ha valakinek leállt a heréjében az ondóképződés, akkor nincs mit tenni, el kell fogadni a megváltoztathatatlant.

Kiderült azonban, hogy a férfinál valóban találtunk életképes ondókat, tehát nem külső segítség következtében esett teherbe a felesége. Nos, erre az esetre azóta sem tudok természettudományos magyarázatot adni, mivel ez nem olyan, mint a mandulagyulladás, amelyből meg lehet gyógyulni.

– A csoda kategóriája ekkor sem merült fel Önben?

– Nem. Azt gondolom, az élet meglehetősen bonyolult, és mindig tartogat meglepetéseket, léteznek olyan összefüggései, amelyeket nem látunk át. Egy biztos, a gyermek óriási kincset jelent azok számára, akiknek meg kell érte küzdeni. Viszont egy római katolikus pap, aki cölibátust fogad, nem tudhatja, mit jelent a család számára a gyermek, aki a biológiai folytonosságot adja, ám hadd idézzem ezzel kapcsolatban William Shakespeare sorait, aki gyönyörűen fogalmaz: ,,A kaszással, ki holnap elragad, csak úgy dacolhatsz, ha gyermeked marad.’’

– A beszélgetésünk során említette, hogy minden embernek küldetése van. Mit gondol, mi az öné?

– Ha röviden szeretném megfogalmazni, azt mondhatom: elhatároztam, hogy a magzatokért fogok élni, és erre feltettem az életemet. Hogy érthető is legyen, megint csak vissza kell menni az időben, egészen 1956-ig, amikor orvostanhallgatóként, szigorló orvos koromig a János kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán dolgoztam: azt tapasztaltam, hogy az orvosok nem veszik emberszámba a magzatot sem az abortusz, sem a vetélés során. Tudni kell, hogy akkoriban a terhességek fele spontán vagy művi vetéléssel végződött, de ez senkit sem érdekelt.

Én magam viszont hasonlót éreztem, mint annak idején Semmelweis Ignác érezhetett, amikor az asszonyok a gyermekvállalás mártírjai voltak, hiszen átlagosan 11 gyermeket szültek, és a gyermekágyi láz miatt tíz százalékuk belehalt a szülésbe – tehát szó szerint kiirtották önmagukat azzal, hogy vállalták természetes termékenységüket. A magas halálozási arányba Semmelweis nem tudott beletörődni, 1847-ben megtalálta az okot, és felfedezte a megelőzést, így megmentette a nőket a gyermekágyi láztól.

Én magam pedig a magzatok megmentését tűztem ki célul, azt tehát, hogyan lehet megvédeni őket az abortusztól és a fejlődési rendellenességektől. Szerencsém volt, mert fiatalon, az ,,álmodozások korában’’ született elképzelésem, a magzatvédő vitamin megvalósult.

– Úgy tudom, ezért Nobel-díjra is felterjesztették.

– Valóban, de ez egy másik történet… A lényeg azonban az, hogy sikerült bebizonyítani: ha az asszonyok a termékeny időszakban szedik a magzatvédő vitamint, a fejlődési rendellenességek 1/3-a elkerülhető. Emellett 1980-ban kiépítettünk egy rendszert, amely szerint Magyarországon minden fejlődési rendellenességgel született gyermeket be kell jelenteni, ezután kikérdezzük az anyákat, milyen betegségeik voltak, milyen gyógyszert szedtek, előfordult-e a családban hasonló, és így tovább.

E rendszernek köszönhetően, ha a világon bárhol felmerül a kérdés, hogy egy gyógyszer vagy betegség okozhat-e születési rendellenességet, tudják, hogy hozzám lehet fordulni, mert kapnak rá választ. Többek között ez a statisztika segített hozzá ahhoz a felismeréshez is, hogy azoknál az anyáknál, akiknél a terhesség idején émelygés, hányinger jelentkezik, jóval kevesebb a fejlődési rendellenesség, és ritkábban vetélnek el, mint akiknek semmilyen tünetük nincs. Úgyhogy, amikor a terhes anyák émelygésre panaszkodnak, azt szoktam mondani, örüljenek neki, aztán elmondom, ez miért is jó.

– Az anya vagy a születendő gyermek szempontjából létezik-e optimális életkor a szülésre?

van benned valaki

– Nézze, egy húszéves nő szinte még gyerek, éppen hogy ismerkedik a felnőtt világgal, és benne a saját szerepével, önmagával sem tud igazán mit kezdeni, hát még egy gyerekkel.

Ezzel szemben egy harminc-negyven év közötti asszony tapasztaltabb, kiegyensúlyozottabb, túl van a pályakezdésen, sokkal jobb helyzetben van anyagilag is, többet tud nyújtani a gyerekének, ezen kívül a nőknél a felső korhatár kitolódott 80 évre, tehát fel is tudja nevelni – talán egyre többen lesznek, akik így fognak gondolkodni.

Emellett bízom abban, hogy visszaáll az egészséges egyensúly, és azok a nők, akiknek az anyaság és a ,,feleségség’’ fontosabb, mint a házon kívüli társadalmi tevékenység, ezt nem kell majd szégyellniük – manapság ugyanis ez nem érdem, pedig annál nagyobb társadalmi teljesítmény, mint az anyaság, nem létezik.

– Gyakran látni a képernyőn – az emberek kíváncsiak a véleményére. Rengeteg témában nyilatkozott már, arról azonban, hogy a szebbik nemhez hogyan viszonyul, úgy tudom, még nem tettek fel önnek kérdést. Ezért arra kérem, mondja el, mit gondol rólunk, nőkről.

–Tudja, minden, ami szép volt az életemben, a nőknek köszönhetem. A első helyen édesanyámat kell említenem, aki mindent megtett kettőnknek az öcsémmel, hogy gondtalan, szeretetteljes környezetben nőjünk fel. Mindez persze nem ment volna édesapám nélkül, aki szobafestő-mázolóként rengeteget dolgozott, jól keresett, megteremtette a család fenntartásának anyagi forrását, így édesanyám otthon maradhatott, és ellátott bennünket, viselte a gondunkat. A mai napig hálával emlékszem vissza azokra az időkre, amikor iskolába indulás előtt nyugodtan megreggeliztünk, hazajövet pedig várt bennünket a meleg ebéd, a tiszta otthon.

Nagy csoda ám az anyaság! Talán kevesen tudják, hogy az ember édesanyjának egészen különleges szerepe van – szemben az állatvilággal –, hiszen az emberré válás során két óriási változás történt: az egyik, hogy négy lábról kettőre álltunk, ezáltal megváltozott a csontvázrendszerünk: a felegyenesedéstől az ember anyja sokkal jobban megszenvedi a szülést, mert beszűkült a medencéje, így egyszerre csak egy utódot hozhat a világra.

A másik tragikus változás, hogy megnőtt a gyerek feje, mivel kialakult a homloklebeny. Tudniillik, az emberi agyban három agy van: a gerincesek ősagya, az emlősök kései agya, valamint a homloklebeny, vagyis az újagy – amelyik bennünket emberré tesz. Az első kettő az állatoknál is megtalálható, ez utóbbi nem, emiatt ferde a homlokuk, nekünk pedig egyenes.

– Milyen következményt vont maga után az a két tény, hogy az anyának beszűkült a medencéje és a születendő gyereknek megnőtt a feje? CZ4_FF

– Ettől az emberi fajnak – elvileg – ki kellett volna pusztulnia az emberré válás után! Ehelyett a faj ,,megtalálta’’ az egyetlen lehetséges megoldást: az anya koraszülötten hozza a világra magzatát.

Látjuk, a kiscsibe, amikor kikel a tojásból, odébb totyog, mint ahogyan szinte minden állat képes járni, úszni vagy repülni, röviddel világra jötte után. Az embernek azonban ahhoz, hogy rögtön elkezdjen járni, másfél éves korában kellene megszületnie.

Ám a kilenchónapos újszülött életképtelen, az agyának 66 százaléka is a születés után alakul ki. Ez a magyarázata annak, hogy az édesanya szerepe roppant módon felértékelődött az emberek világában, egyedül ő alkalmas arra, hogy ellássa, szoptassa, szeretgesse az utódot.

Az agyban az idegsejtek közti összeköttetések a születés utáni hat hónapban alakulnak ki, ezért az édesanyán múlik, hogyan indul a gyermeke az életben. Az emberi kultúrában kialakult édesanyakultusz szentségének tehát ez a biológiai alapja. Ha ugyanis rosszul bánik valaki a gyermekével, nem foglalkozik vele, vagy beteszi intézetbe, ez a többiekhez képest 30 százalékos redukciót jelent – azaz egész életre szóló hátrányt. Szerencsére az édesanyák többsége jó – rengeteget köszönhetünk nekik.

– Mit jelent ez genetikailag?

– Ha visszatekintünk az elmúlt évezredekre, azt látjuk, hogy a géniuszok 97 százaléka férfi. Ez abból a szempontból természetes, hogy régen a nők átlagban 11 gyereket szültek, ilyen körülmények között nehéz lett volna géniusznak lenniük. Viszont a legújabb kutatások azt igazolják, hogy a férfiúi géniuszság döntő többsége az édesanyától származik: az X, vagyis a női kromoszóma ugyan az összes kromoszóma 4 százalékát tartalmazza, ezzel szemben a kivételes értelmi képességeket meghatározó gének 20 százalékát az anyától kapjuk. Az édesanyák tehát döntően meghatározzák az életünket.

  nagybulivolt

– Vajon minden korban megkapták azt a megbecsülést, amelyet megérdemeltek?

– No, közel sem: Mezopotámiában, tízezer évvel ezelőtt, amikor az ember felfedezte a földművelést és az állattenyésztést, óriási lépést tett a fejlődésben. Amíg ugyanis gyűjtögetett, halászott és vadászott, az átlagos életkor 20 év volt, mert a döntő többség éhen halt.

A fajfennmaradás szempontjából addig is fontos volt a gyerek, mert a kipusztulástól mentette meg az emberiséget. A földműveléssel együtt járó biztosabb megélhetéssel azonban nem csak az életkor hosszabbodott meg. A termékfelesleggel megjelent a magántulajdon, a vagyon, és vele a férfigőg: elterjedt a szemlélet, mely szerint a férfi nem azért gürcöl egész életében, hogy a nehezen megszerzett javakat másvalaki ,,fattyára’’ hagyja.

Ezzel együtt kialakult egy új társadalmi szerkezet is, mely a férfit tette az elsőrendűvé, a nőt másodrendűvé. Fontossá vált a nők részéről a szüzesség, hogy az úr a sajátjára hagyhassa a vagyonát – az asszonyi hűtlenség tehát megbocsáthatatlan volt, a férfiak részéről viszont előtérbe került a kettős erkölcs – ami a mai napig tartja magát –, vagyis nekik mindent szabad: minél több nőt hódít valaki, annál nagyobb elismerésnek örvend.

– Ezzel a több évezredes szemlélettel szemben indult el a nők szexuális forradalma?

– Úgy van, és megpróbálja helyreállítani a kibillent egyensúlyt, ami azért nehéz, mert a nőknek ugyanúgy el kell látniuk a tradicionális szerepüket, ha gyereket vállalnak, mint régen – amikor kizárólag a gyereknevelés és a háztartás ellátása volt a feladatuk –, miközben a munkahelyen ugyanannyit dolgoznak, mint a férfiak.

Átmeneti korban élünk: volt idő, amikor a nőknek nem volt más feladatuk, mint a család körüli tevékenység, de a helyzet megváltozott, a XX. században lecsökkent a születési szám. A szegényebb országokban azonban ennek ellenére csak két fizetésből lehet megélni, így ma a nőknek szinte kötelező dolgozni, miközben a családot is ellátják, azaz két bőrt húznak le róluk.

El kell jönnie az időnek, amikor visszaáll az egyensúly, kialakul az igazságos társadalom, amelyben a férfiak és a nők jogai és kötelezettségei egyensúlyba kerülnek. Nyugaton már gyakorlat, hogy a nők először a pályájukon eljutnak egy biztos szintre, és csak azután vállalnak gyereket. Nálunk, Magyarországon viszont a pályakezdés és a gyerekszülés közel azonos időben történik, emiatt az anya sem a gyerekét nem tudja teljes odaadással nevelni, sem a munkáját nem képes megfelelően ellátni, ezért aztán egyik területen sem nyújtja azt, amit szeretne, az ezzel járó frusztráció pedig rettenetesen káros mind az egyén idegrendszerére nézve, mind a társadalom szempontjából.

– Mi lenne a megoldás?

– Az egyik megoldás, amiről már esett szó, a harminc év feletti szülés, amikor a nő az anyagi feltételeket megteremtette ahhoz, hogy gyereket vállaljon. Igaz, ebben az esetben a kromoszóma rendellenességek aránya nagyobb, de ezt nem kell eltúlozni, mivel a 40 éveseknél is mindössze 2 százalék – ez ma már az anya vérének vizsgálatával könnyen megállapítható, viszont minél később szül egy anya, a gyereke annál okosabb lesz.

A másik megoldás pedig az a régi, jól kimunkált modell, amelyben a nagyszülőknek sokkal nagyobb szerep jutott a gyermeknevelésben, amikor a nagycsaládok egy házban laktak. Nos, a nagyszülőknek, tapasztaltságuk, kiegyensúlyozottságuk miatt jóval több szerepet kellene kapniuk az utódgondozásban, mint amelyet manapság betöltenek.

Közös házban lakom három gyermekemmel és öt unokámmal, úgyhogy tapasztalatból mondom, nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor együtt él az egész család: a lurkók délutánonként bekukkantanak hozzám a kertből a dolgozó szobámba, és megkérdezik, mi van nagyapa, mit csinálsz, megint dolgozol? A szemünk előtt nőnek fel az apróságok, miközben a felnőttek megoszthatják egymással örömüket, bánatukat, gondjaikat.

– Hogyan vélekedik genetikusként a szerelemről?

– Ez az emberré válás legfontosabb kísérő jelensége! Mint tudjuk, az állatvilágban csak a nemi ösztön uralkodik. Az emberré válás során humanizálódott a nemi ösztön, az ember felfedezte a szerelmet – erre csakis az ember képes. E képességünk székhelye a már említett homloklebenyben van. Nos, kell-e dicsérni a szerelmet, hiszen a legnagyobb boldogságforrásunk: olyankor úgy érezzük, tudunk repülni. Az igazi szerelemben a férfi és a nő egymásra találása az élet legnagyobb misztériuma.

Az ember valójában roppant önző, a szerelem azonban ezt az ,,önzőség-páncélt’’ képes lebontani, mert fontossá válik, hogy a társam jól érezze magát. Emellett hajlandó vagyok hűséges lenni, és elvárom, hogy a párom a múltjában, a jelenében, de még a jövőjében is hűséges legyen hozzám, miközben megfogalmazódik a közös gyermek igénye is, hiszen ő a szerelem legméltóbb emlékműve. A szerelemmel, különösen a fiatalkori szerelemmel az a baj, hogyha elmúlik, egy másfajta kapcsolatot kell kiépíteni, amire a fiatalokat nem készítik fel, pedig fontos lenne tudniuk.

Ráadásul megjelenik a legnagyobb kihívás is: ha már megismerte a szerelem boldogságát, mit tegyen az ember, amikor elmúlt, miközben esetleg ott a gyermek, a szerelem gyümölcse. Hűségesnek kell-e maradni, vagy hallgassunk a szívünkre?

– Ön szerint, mit tegyünk?

– Ezt mindenki életkori adottságai, neveltetése, lehetőségei alapján dönti el, de meggyőződésem, hogy a szeretkezést nem szabad az állat szintjére visszaalacsonyítani, amelyik akkor végzi a ,,dolgát’’, amikor éppen rájön. A már említett valóság-show-kban ez még a szörnyű: az ösztönvilágot népszerűsítik, vagyis a résztvevők, ha kedvük tartja, bárki bárkivel szeretkezik, elnézést, de hasonlóan – a kutyákhoz.

Pedig a szerelem és a nemi öröm az egyik legfontosabb emberhez méltó érték, kitüntetett szerepet tölt be az életünkben, ezért nem szabad apró pénzre váltani. Nem kell szégyellni sem, de emberhez méltóan kell tenni. Az emberré válás során kialakult gyönyörű érzést, a szerelmet meg kell becsülni, hiszen nincs annál felemelőbb, mint amikor a férfi és a nő a szerelemben egymásra talál.

2004. szeptember

1 Comments to “Czeizel Endre Dr.”


  1. Drága professzor úr!Köszönjük, a 8 éven áttartó lelkiismeretes ,szakmai segítségüket!Ön és a kollégái munkája elérte,már elmúlt 1 éves az öcsikémék kisfia!Ez a cikk pedig igazán szép,szívből szóló volt!További erőt!

    1


Komment a cikkhez


4 × = harminc kettő


Copyright © 2011 - Mindenamiegeszseges